PILLÉR #4: ENERGETIKA

Még mielőtt beköszönt volna a modern tudomány és lehetőség lett volna farmakológiai (gyógyszerész) szemmel nézni a gyógynövényekre, az energetikai rendszer volt az, ami alapján értelmezték a működésüket.

Egyébként az energetika koncepciója univerzálisan elfogadott minden füvész tradícióban a világon.

Fontos, hogy tisztázzuk, mit értünk mi füvészek „energetika” alatt, mert könnyű olyan dolgokra gondolni, mint például gyenge energia mezők, a növény szelleme, vagy valami légből kapott dolog (léteznek ezek a dolgok egyébként, de ezek nem az energetika)

Most úgy látjuk az emberi testet, mint egy biokémiai kölcsönhatások és sejt mechanizmusok tömegét.

Az energetika alapja viszont egy nagyon más szemlélet az emberi testről.

Anno az emberi testre egy ökoszisztémaként tekintettek, ami a föld tükörképe, egy természetes élőhely csak kicsiben. Megfigyelték, hogy egy gyógynövény milyen jellemző módon befolyásolja ezt az egész ökoszisztémát és ezt nevezték energetikának.

Három fő kategóriája van a gyógynövény energetikának és mind a három különböző ökológiai mintázatokhoz kapcsolódik.

Az egyik ilyen a hőmérséklet, ami lehet hűsítő és melegítő, egy másik a nedvesség, ami lehet szárító és nedvesítő, a harmadik pedig tónus, ami lehet lazító, vagy feszesítő (összehúzó).

Ha belegondolsz, hogyan éled meg minden nap a természetet, az évszakokat, az időjárást, a különböző ökológiai élőhelyeket (erdő, mező), akkor ezeket is gyakran ugyanezekkel a jelzőkkel írod le.

Hideg… meleg… nyirkos… száraz… feszült leszel tőle… vagy éppen ellazít…

 

HŐMÉRSÉKLET

Amikor egy növény melegítő, az serkenti az aktivitását, a vitalitását és a működését egy szervnek, vagy szervrendszernek.

Ezek a növények tipikusan tele vannak illó olajokkal és gyantákkal, serkentik a vérkeringést és az „életerőt” felfelé és kifelé mozgatják.

A melegítő növények legtöbbször izzasztók, keringést serkentők, antiszeptikusak és gázhajtók.

A hűsítő növények csökkentik a megnövekedett aktivitást és a gyulladásos válaszokat, az „életerőt” pedig lefelé és befelé mozgatják.

Ezek a növények gyakran savanyúak, idegerősítők és nyugtató hatásúak.

Amikor egy szerv alulműködik, akkor melegítő növényeket használunk, amikor túlműködik, akkor pedig gyakran hűsítő növényeket alkalmazunk.

 

NEDVESSÉG

A nedvesítő növények hidratálják a megviselt, kiszáradt, vagy atrófiás szöveteket.

Ezek jellemzően felpörgetik a nyák termelődését és általánosan táplálják a szöveteket, mert ugye a tápanyagokat a folyadékok szállítják a testünkben.

A nyákosító növények a legáltalánosabb nedvesítők, de a nem-illó olajokat tartalmazó növények is lehetnek azok, sőt közvetetten az összehúzók is, mert ugye ezek segítenek visszatartani a folyadékot.

Az energetikailag szárító növények pedig úgy működnek, hogy elvonják a felesleges folyadékot és csökkentik a nyirkosságot, ami egyébként eltömődéshez (ödéma), stagnációhoz, vagy rothadáshoz vezetne.

Ezek a növények sokszor keserűk, alteratívok (vértisztító), összehúzók, vízhajtók, izzasztók, hurutszakítók, de minden olyan tulajdonság ide tartozik, ami folyadékot távolít el a testünkből.

 

TÓNUS

Az feszesítő (összehúzó) gyógynövények visszaállítják a szövetek egységét, feszessé és tónusossá teszik őket, ezzel pedig visszaállítják az alap funkciójukat.

Ezeket a nagyon laza, „megsüllyedt” szövetek esetében használjuk. Például a legegyszerűbb ilyen „lazulás” a vérzés, hiszen ott is „meglazul” egy helyen a szövet, ahol folyadékot (vért) ereszt.

A lazító gyógynövények pedig ennek pont az ellentettje. Ezek csökkentik a túlzott feszültséget a testben, az izmokban és a szervekben, ezzel pedig enyhítik a görcsöket és a fájdalmas „összehúzódásokat”. A lazító gyógynövények jellemzően görcsoldók és idegerősítők.

 

Egy gyógynövény lehet hatásos, hatástalan, sőt kifejezetten súlyosbító is annak megfelelően, hogy milyen az energetikája.

Ezért brutál fontos, hogy ismerd az energetikát és ennek megfelelően válassz növényt.

  • Például ha szárazan, melegen köhögsz és a szárító, melegítő osha (Ligusticum porteri) gyökeret használod, az csak súlyosbítani fogja a köhögésedet.
  • Viszont ha édesgyökeret (Glychyrriza glabra) használsz, ami nedvesítő és hűsítő az segíteni fog enyhíteni a köhögéseden, mert az energetikai egyensúlyt helyreállítja.

Mindkettő köptető hatású gyógynövény, csak éppen teljesen más energetikával.

Tehát amikor fel akarod használni a gyógynövény energetikát nagyon fontos, hogy felmérd az emberek egyéni energetikai mintázatát.

Ez fog segíteni neked túllátni a felszíni tüneteken és belelátni ennek az ökológiai rendszernek a mélyébe, ahonnan felszínre törnek ezek a tünetek.

Ezzel pedig sokkal közelebb fogsz kerülni a betegség gyökeréhez.

Ha egy gyógynövényt az energetika szemszögéből tanulmányozol és meg is értesz, akkor tényleg lehetőséged lesz holisztikus és ökológiai szemmel nézni a személyre, akinek segíteni akarsz és a növényekre is persze.

Ez ugye nem csak azt fogja elmondani neked, hogy milyen hatással van egy tünetre, vagy betegségre, hanem azt is hogy hogyan befolyásolja a teljes emberi szervezet felépítését.